AZ ÉV MÚZEUMA 2010
A Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület immár másfél évtizede minden esztendőben pályázatot hirdet az Év Múzeuma kitüntető cím elnyerésére. 2010-es tevékenységét felmérve idén 6 intézmény jelentkezett a felhívásra. A pályázók viszonylag kis száma több okra is visszavezethető. Ez évben először jelentkezni lehet az Év Kiállítása címre is, ami ugyancsak a Pulszky Társaság előkészítő és szervező munkájának köszönhetően létrejött díj. Az új cím egy-egy kiemelkedően sikeres múzeumi produktum alapján adományozható, amiből szerencsére volt jócskán az elmúlt évben is. Az Év Múzeuma elismerés ennél összetettebb igényű, több tényező eredményes együttállásával, az intézmény működésének átfogó elemzése alapján kivívható rang. Kulturális életünk, muzeális intézményrendszerünk jelen helyzete tükröződhet abban is, hogy míg az Év Kiállítása pályázat 16 jelölttel debütál, az Év Múzeuma elismerésre hatan kandidálnak.
Az Év Múzeum bíráló bizottságát ebben az évben is a Pulszky Társaság és a társkiíró szervezetek (a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya, a Nemzeti Kulturális Alap múzeumi kollégiuma, az ICOM /Múzeumok Nemzetközi Tanácsa/ Magyar Nemzeti Bizottsága és a Magyar Nemzeti Múzeum) képviselői alkotják. A tagok tapasztalt és elismert szakemberek: Bereczki Ibolya, Deme Péter, Füköh Levente, Horváth László, N. Kósa Judit, Lovas Judit, Török Petra, Zomborka Márta.
Az évek során kialakult gyakorlat szerint a testület a pályázó múzeumok beküldött információit és anyagait, valamint a helyszíni látogatások során szerzett tapasztalatokat együttesen értékeli.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjkiosztásra - hagyományosan - a Múzeumok Majálisa megnyitója keretében kerül sor 2011. május 21-én, szombaton délelőtt, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. Ekkor válik nyilvánossá a szakmai testület döntése.
Az "Év Múzeuma 2010" cím elnyerésére az alábbi intézmények pályáztak:
|